Rekord született
Soha ennyi csapat nem nevezett még a Csabai Kolbászfesztiválra
A szervezők különösen büszkék arra, hogy az ifjúsági kolbászgyúrás 250 csapat részvételével zajlott, idén négy óvodás csapat is benevezett a megmérettetésre.
2014.10.27 19:13MTIRekord született az idei Csabai Kolbászfesztiválon, a rendezvény 18 éves története alatt soha ennyi csapat nem nevezett még a versenyekre – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a fesztivál egyik sajtóreferense.
Kibédi-Varga Lajos elmondta: a négynapos rendezvényen hat különböző kolbászkészítő és töltöttkáposzta-főző versenyszámban több mint 1000 csapat vett részt.
A szervezők elmondták, különösen büszkék arra, hogy az ifjúsági kolbászgyúrás 250 csapat részvételével zajlott, idén négy óvodás csapat is benevezett a megmérettetésre. A rendezők szerint ez a záloga annak, hogy a jövőben is fennmaradjon a csabai kolbásztöltés hagyománya.
A szárazkolbászok nemzetközi versenyére a tavalyi 115 kolbásszal szemben 130-nál is több szálat küldtek be zsűrizésre, idén először Erdélyből, Csehországból, Szerbiából és Németországból is érkeztek kolbászok.
A fesztivál a rossz idő ellenére is hozta a már szokásos, százezres látogatószámot – tájékoztatott Kibédi-Varga Lajos. 2015-ben október 22-25. között rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


