2400 méteren repült a gép
Ez az igazi Vertigo: kiszakadt Bono repülőgépének ajtaja
2400 méter magasan szállt Bono gépe Berlin felé tartva, amikor egyelőre ismeretlen ok miatt kiszakadt a magángép hátsó ajtaja és úgy kellett a földre tenni a gépet. Hihetetlen szerencséje volt mindenkinek.
2014.11.13 12:00ma.hu
Fotó: u2.com
Szédülést jelent magyarul a U2 egyik legnagyobb slágerének a címe, ám hogy milyen is az igazi Vertigo, azt most Bono a saját bőrén érezhette, miközben szerdán Berlin felé tartott a magánrepülőjén. A rokcbanda énekese négy barátjával együtt repült a hatfős Learjet 60 típusú kisgépen, ám miközben a gép 2400 méter magasan volt, egyelőre ismeretlen ok miatt kiszakadt a hátsó ajtaja.
A járművet a pilótának biztonságban sikerült földre tennie a Schönefeld repülőtér kifutóján, a reptér szóvivője pedig hivatalosan azt közölte, hogy a sztár és barátai sem voltak életveszélyben - számolt be a NY Daily News. Az illetékes német hatóság ennek ellenére megindította a nyomozást, hogy kiderítsék, mi okozhatta a balesetet - tette hozzá Ralf Kunkel.
Bono az ír Dublinból indult neki a közel kétórás útnak, a gép hátsó ajtaja valahol a Brandenburg vidéken esett le. A balesetet követő sikeres leszállás után az 54 éves sztár a német gazdasági miniszterrel, Gerd Müllerrel találkozott, csütörtökön pedig részt vesz a Bambi Awards díjkiosztó gálán, ami az Emmy-díj német megfelelője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


