Ezért kell levenni a házimunkához a gyűrűt
Jegygyűrűjénél fogva ölte meg az áram a férfit
Egy mosogatógép beüzemelése általában teljesen ártalmatlan művelet: az ember betolja a gépet a helyére, bedugja a hálózati dugót a konnektorba és kész is. Egy floridai férfi mégis belehalt ebbe az egyszerű dologba.
2014.11.11 14:00ma.hu
Az esetek többségében a mosogatógép beüzemelése nem jelent halálos veszélyt, egy floridai férfi mégis életét vesztette, amikor a vadonatúj háztartási gépet be akarta kötni. A 33 éves Jason Ferguson a Dél-Daytonában élő unokatestvérének ment segíteni, ahogy azt már számtalan alkalommal megtette, sőt, a rokonok elmondása szerint rendszeresen javította is az otthoni gépeket.
Miközben a család épp a vacsorát készítette, Ferguson letérdelt a mosogatógép mellé és a bal karját a szerkezet háta mögé tette, hogy valamit megigazítson. A következő pillanatban az arca elvörösödött, és nem reagált a családtagok szólítására. Azonnal a földre fektették és elkezdték meglazítani a ruháját, közben pedig hozzákezdtek az újraélesztéshez, de nem jártak sikerrel, és mire a kiérkező mentők a körzeti kórházba értek vele, a férfi már halott volt.
A gyanú szerint a jegygyűrűje okozhatta a végzetét: a fém hozzáérhetett a mosogatógép hátsó részén található rézdrótok egyikéhez, és így szenvedhetett áramütést - számolt be a Daytona Beach-i helyi lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06