Kilométereken át húzta a kamion a Porschét
Fennakadt a kamion hátulján, de észre se vette, úgy be volt lőve
Nem tudni, vajon az ütközés miatt ájult-e el, vagy már előtte is ki volt ütve a teljesen bedrogozott sofőr, de észre sem vette, hogy nekiment egy kamionnak és fennakadt rajta.
2014.11.07 16:00ma.hu
Több mint tíz kilométeren keresztül vonszolta maga után a kamion a hátsó lökhárítója alá szorult Porschét, benne az öntudatlan sofőrrel, akinek fogalma sem volt, hogy balesetet szenvedett. A 32 éves Zhen Yin a kínai Jiangxi tartományban autózott, amikor elájult a kocsiban, de csodával határos módon néhány apróbb karcolást leszámítva nem esett bántódása. A kaland azonban a rendőrség tájékoztatása szerint mégis valószínűleg az életébe fog kerülni.
A szinte vadonatúj, közel 40 millió forintot érő kocsi csomagtartója ugyanis alaposan meg volt pakolva kokainnal, ez pedig a kínai törvények értelmében halálbüntetéssel jár. A sofőr is azért ájult el, mert indulás előtt belőtte magát, de arra nincs magyarázat, hogyan úszhatta meg magát a balesetet, ami akár halálos is lehetett volna. "A Porsche mögött haladtam, és arra gondoltam, hogy nagyon közel megy a kamion hátuljához. Aztán a legnagyobb meglepetésemre rájöttem, hogy valójában fel van akadva a lökhárítóra. A vezető egyértelműen öntudatlan volt, én pedig nem tudtam, hogy meghalt, vagy csak elaludt" - mondta egy 45 éves szemtanú, Jian Yeh.
Ezért elkezdett dudálni, hátha attól felébred a sofőr, vagy ha mást nem, legalább a kamion sofőrjét figyelmeztetni szerette volna. Utóbbi azonban nem tudta, hogy a másik autó vezetője mit akar, ezért csak ment rendületlenül. "Először arra lettem figyelmes, hogy hangosan dudálnak mellettem. Le volt húzva az ablak és a férfi kiabált valamit, de nem hallottam, erre elkezdett a teherautó hátulja felé mutogatni. Azt hittem, azt mondja, gyorsítsak fel, úgyhogy így tettem. Végül mégiscsak kihúzódtam, és akkor láttam, hogy az autó be van akadva a hátamba" - mondta a 45 éves Xiong Feng.
Amikor a rendőrség elfogta Zhen Yint, kiderült, hogy már jó ideje körözték őt, az egyik legnagyobb forgalmú drogdílerként tartották őt számon. Most jó ideig rács mögött fog maradni - és nagy a valószínűsége, hogy sosem szabadul, innen alighanem már csak a kivégzőosztag elé fogják vinni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06