Azt sem tudni, három vagy négy holttest volt-e
Halott csecsemők maradványait találták egy munkahelyi öltözőben
Három vagy négy csecsemő holttestének maradványaira bukkantak egy kanadai üzem öltözőjében, a rendőrség egyelőre a bomlásnak indult tetemeket próbálja szétválasztani.
2014.10.22 10:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici
Egyelőre még a rendőrség sem tudja pontosan, hogy három vagy négy csecsemő holtteste hevert a kanadai Winnipeg egyik raktárának öltözőjében, a szekrényben talált tetemek ugyanis már olyan erősen bomlásnak indultak, hogy még a szétválasztásukon dolgoznak a szakemberek. A szűkszavú rendőrségi bejelentésből nem derültek ki pontosabb részletek, mindössze azt lehet tudni, hogy a maradványokon boncolást végeznek, és megpróbálják felderíteni a ránézésre újszülöttnek tűnő babák születésének és halálának körülményeit.
Az elsődleges adatok szerint a kisbabák nem köthetők össze olyan csecsemőkkel, akiknek korábban az eltűnését jelentették - számolt be a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


