A bojler mellett jó meleg volt
Konyhaszekrénybe bújt melegedni a szökött piton
Riasztó élményben volt része egy brit családnak, amikor a konyhában ételt készítve készülődve felfedezték, hogy egy 120 centis piton tekeredett össze a konyhai bojlert rejtő szekrényben.
2014.10.03 14:00ma.huNem nehéz elképzelni az angliai Bournemouthban élő Ramdharry család rémületét, amikor a másnapi reggeli előkészületei közben észrevették, hogy egy 120 centis kígyó rejtőzik a konyhai bojlert takaró szekrényajtó mögött. A királypitonra - amelynek harapása nem mérgező, és a hüllőszakértők szerint amúgy is ritkán támad - úgy lettek figyelmesek, hogy észrevették, ferdén áll a bojler fedele, majd néhány másodperccel később a kígyó kidugta a fejét.
Kelly, az anyuka retteg a kígyóktól, így ő azonnal kirohant a helyiségből, miközben rátört a pánikroham, és hasonlóképp tett a 13 éves Brandon is, legalábbis ő is sietősen hagyta el a házat. Az apa, Dhan azonban a 9 éves Rubyval és a 14 éves Marleyval kíváncsian várták mi fog történni. Miközben igyekeztek meggyőzni a hüllőt, hogy ha már egyszer bemászott a jó meleg bojler alá, maradjon is ott, közben megpróbálták értesíteni a helyi állatorvost, akivel azonban nem volt szerencséjük, így végül egy kisállatbolti alkalmazott, Jason Miller sietett a család segítségére. A királypiton a szakértő szerint felnőtt példány volt, és valószínűleg megszökhetett az előző tulajdonosától.
A 38 éves apuka elmondta, hogy először észre sem vette az elmozdult borítást, csak a fia kérdésére nézett oda mindenki. Kellynek olyan súlyos kígyófóbiája van, hogy még fényképen sem bírja elviselni a látványukat, így érthető, hogy pánikroham tört ki rajta, mielőtt zokogva kirohant. Dhan először azt hitte, valaki tréfából egy műanyag kígyót tett a szekrénybe, de nem volt nehéz felfedezni, hogy amikor valaki odébbmegy, a kígyó a fejével követi a mozgást.
"Fűtöttünk aznap este, mert kissé lehűlt a levegő. A hüllős fickó azt mondta, hogy a kígyók infravörösként érzékelik a meleget, így valószínűleg azt láthatta, hogy a mi házunk érezhetően melegebb lesz, mint a többi" - magyarázta a családfő. A családot a különböző reakcióktól függetlenül egyaránt megrázta az eset, kivéve Rubyt, aki az élmény hatására máris bejelentette: szeretne egy saját kígyót - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06