Fölényesen győzött a rapper a Ki Mit Tube-on
Tarolt a Sorsod Borsod, Mr Klausz a YouTube legújabb sztárja
Az internetes közönség imádta a Sorsod Borsod című slam poetryt, és Mr Klausz öt nap alatt összehozott döntős versenyszáma is meggyőzte a szavazókat, mert fölényes győzelmet aratott a vasárnap esti döntőn.
2014.09.22 10:00ma.huMr Klausz győzelmét hozta a Ki Mit Tube döntője. Magyarország első YouTube-on zajló tehetségkutatóján a tiszaújvárosi életérzés népi poétájára szavazott a legtöbb netező, aki nem akarta elhinni, hogy ekkora sikert ért el, ám a diadal másnapján azért visszamegy dolgozni. A verseny hatalmas érdeklődés mellett zajlott: a Ki Mit Tube indulása óta nagyjából 7 milliós nézettséget ért el, közel 80 ezer szavazat érkezett és a nézők kb. 18 évnyi videót tekintettek meg.
Mr Klausz a dicsőség mellé autót, egymillió forintot, médiatámogatást, utazást és más értékes nyereményeket zsebelt be, meg is köszönte a „koméknak” a támogatást. „Hihetetlen számomra, hogy ennyi embert sikerült megérinteni. Olyan, mintha álmodnék, a komékkal nagy bulit csapunk, de azért majd dolgozni is el kell menni” – mondta Mr. Klausz, aki a Sorsod Borsod slam poetry-vel jutott be a legjobb öt közé.
Másodikként a Lóci játszik végzett, a harmadik helyet az Appril Secret Section szerezte meg.

A Ki Mit Tube öthétnyi versengés után érkezett a fináléhoz, amelyet élőben közvetítettek a YouTube-on. Egy utolsó odamondásra összegyűlt még a zsűri, Kovács Patrícia, Péterfy Bori, Puzsér Róbert, Fluor Tomi, Szirmai Gergely, Mondik Noémi, Puskás Peti, Saiid, Sárközi Gyula, valamint a legfőbb médiatámogató újságírói, Tamás Bence Gáspár, Ács Dani és Fülöp Péter.
Az élő finálén Fluor Tomi volt a házigazda, és fellépett több olyan versenyző is, akik nem jutottak be a végső ötbe. A döntősök a főhadiszállásaikról élő videóbeszélgetésben csatlakoztak az eseményhez. A fináléra mindegyik versenyző új, eddig még soha nem látott produkciót készített.
Lóci játszik a Ki Mit Tube-ra komponált dallal köszönt be a versengésbe, az Appril Secret Section táncos produkciót indított útjára, a TrueBadÚr magát a versenyt parodizálta ki, a ManGoRise Acoustic örömzenélt, Mr Klausz pedig rappelt. A zsűrinek ezúttal már csak szimbolikus szerep jutott: a közönség szavazata döntött, a netezők pedig Mr Klauszt akarták, méghozzá nagyon, hiszen meggyőző fölénnyel győzött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06