Megkapták a nyereményeket a leggyorsabbak
Gazdára talált a Kacsafutam álomautója
Bár a győztes kilétére már a Kacsafutam végén fény derült, a nyeremények átvételére várni kellett egy kicsit. Vicha Attila most végre átvehette a győzelemért járó álomautót.
2014.09.20 12:00ma.hu
Fotó: Redlemon
Augusztus utolsó napján végre hazánkba is elérkezett az év egyik legszórakoztatóbb családi eseménye, a Kacsafutam, ahol 52 ezer sárga gumikacsa versenyzett a Dunán. A Kacsafutam az egész világon arra hivatott, hogy segítsen az embereknek, hazánkban az UNICEF Magyar Bizottságát támogatja, ráadásul értékes nyereményeket tartogatott az indulók számára.
„A Kacsafutam nem csupán jótékonysági és családi esemény, de izgalmas, komoly verseny is, hiszen az első száz célba érő kacsa tulajdonosa értékes ajándékokat vitt haza – autót, utazást, szórakoztató elektronikai eszközöket és különféle ajándékutalványokat. Most az első hat versenyző vehette át a nyereményét” – mondta el Gomez Norbert, a verseny főszervezője.
Fotó: Redlemon
Az autó nyertese Vicha Attila, aki párjával 9 kacsát indított a futamon. „Amikor a verseny után egyeztettük az ellenőrző szelvényt és a nyertes számokat a párommal, azt hittük, rosszul látunk, valamit biztosan elnézünk... nem hittük el, hogy tényleg a miénk lett a főnyeremény. Még soha nem nyertem semmit, eddig a legjobb eredményem egy kettes találat volt a lottón” – mondta el a nyertes, aki azt tervezi, hogy párjával vidéki körutazásra indulnak majd az új autóval.
A többi szerencsés is örömmel vette át az ajándékát, a Balira szóló álomutazás nyertese elárulta, ők a Batthyány téren szurkoltak kacsájuknak, és már ott tudták, ők utazhatnak fantasztikus nyaralásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


