Szülinapi ajándéknak szánta
Diákjához dörgölőzött és erotikus táncot lejtett a tanárnő
Szép gesztus az, ha egy tanár valami ajándékkal kedveskedik a születésnapos diákjának, ám ezúttal egy 42 éves nő elvetetet a sulykot: erotikus táncot lejtett a 15 éves tanítványának.
2014.09.08 12:00ma.hu
Három év próbaidőre bocsátottak egy 42 éves tanárnőt, aki úgy gondolta, 15 éves diákjának a legmegfelelőbb születésnapi ajándék egy erotikus tánc lenne. A meglepetés tökéletesen sikerült, bár nemcsak a fiú, hanem az osztály többi tagja is döbbenten nézte Felicia Smith körülbelül négy percig tartó bemutatóját, amelyben a tanárnő többek közt ráült a diák térdére, dörgölőzött hozzá, sőt, a fejét a srác lábai közé fúrta, miközben szólt a zene. A rendőrség elmondása szerint előbb egy széket kanyarintott az osztály elé, majd beindult a szexi tánc.
Az eset még februárban történt a texasi Houston egyik középiskolájában, a nő ellen indult nyomozás és az eset kivizsgálása viszont csak most zárult le. A jegyzőkönyvek szerint a néhány perces bemutató végén a tanárnő átölelte a szülinapos diákot és azt mondta: "szeretlek, bébi, boldog születésnapot". A nyomozás során Smith bűnösnek vallotta magát a diákkal kezdeményezett "nem megfelelő kapcsolat" vádjában, ám egyelőre nem hoztak ítéletet ellene, a következő három évben tanúsított viselkedése alapján fognak halasztottan ítélkezni, addig egyfajta próbaidősként figyelik minden cselekedetét - számolt be a Daily Mirror című napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06