Mindkét börtönőrt elítélték
Nem tudtak egymásról: ugyanazzal a rabbal szexelt két fegyőr is
Szexuális bűnök elkövetése miatt zárták börtönbe a férfit, de úgy tűnik, a rácsok mögött sem tudott parancsolni a libidójának, és ehhez két fegyőrnőt is sikerült megnyernie, mindkettővel lefeküdt.
2014.08.22 12:33ma.hu
Egyik fegyőrnek sem volt fogalma róla, hogy nem ő az egyetlen, a rab pedig nem dicsekedett el a hódításaival, de végül csak kiderült, hogy két fegyőrnővel is alkalmi viszonya volt a szexuális zaklatás és testi sértés miatt elítélt Jang-Li Delgado-Galban. A hatósági iratokból nem derült ki egyértelműen, hogy a férfi, aki a letartóztatása előtt nem szerepelt a szexuális bűnelkövetők listájában, mennyi időre került rácsok mögé.
Először a 38 éves Jill Curry (a képen balra) bukott le, a vádirat szerint kiengedte Galbant a cellájából, majd egy szekrénybe bújva szexeltek, ezt a biztonsági kamera több alkalommal is rögzítette. Egy hónappal később, e hét keddjén a 32 éves Brett Robinsont is letartóztatták, ellene 12 rendbeli bűncselekmény miatt emeltek vádat, köztük 6 rendbeli szexuális magatartással összefüggően. A Washington megyei seriff, Pat Garrett szerint a két nő tettének súlyosságát fokozza, hogy milyen beosztásban követték el a nemi aktusokat.
A rabot egyelőre a két nő áldozataként kezelik, a vádlottakat pedig felfüggesztették, jelenleg kényszerszabadságukat töltve várják a nyomozás eredményét - számolt be a NY Daily News.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06