Csapdába ejtette a traktor
Trágyába fulladva lelte a vesztét a kamasz
A traktorral együtt borult bele egy 15 éves fiatal a trágyagödörbe, és a nehéz jármű alól nem bírt kiszabadulni, ez vezetett a borzalmas halálhoz, melynek végső oka a fulladás volt.
2014.08.11 07:29ma.hu
A farm, ahol a végzetes baleset történt (Fotó: Google Street View)
Egy trágyával teli gödörben lelte halálát egy 15 éves fiú a pennsylvaniai Lancaster megyében, miután a családi farmon a traktorral felborult. Jonas King a mindössze egy méter mély gödörből képtelen volt kiszabadulni, mert a fejreállt jármű csapdába ejtette. A mentésére érkező csapatoknak is több mint egy órába telt, mire a testét a felszínre tudták hozni, elmondásuk szerint mire megérkeztek, Jonas már teljesen elsüllyedt.
A szemtanúk is arról számoltak be a LancasterOnline című helyi internetes portálnak, hogy csak a kocsi kerekei látszottak ki a gödörből, a csúszásveszély miatt pedig egy vontatót kellett szerezni, amivel ki tudták húzni a gödörből. Stephen Diamontoni halottkém szerint a fiú már halott volt, amikor a mentők a helyszínre érkeztek, halálát egyértelműen a fulladás okozta.
A baleset szombaton 11 óra előtt történt. A LancasterOnline emlékeztetett arra is, hogy 1989 óta hatan vesztették életüket trágyával teli gödrökben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


