"Ne drogozz!"
Álszatír vágta át a szülőket - a végeredmény vicces lett
Alaposan megtréfálta két fiatalember a szülőket, bár a mutatvány nem volt teljesen veszélytelen: egy köntösben ugrott oda az egyik fickó a gyerekek elé, amit a szülők nem néztek tétlenül.
2014.08.07 12:29ma.hu
Fotó: YouTube
Ön mit tenne, ha azt venné észre a utcán sétálva vagy a játszótéren ülve, hogy gyermeke elé egy köntösös pasas ugrik és szétrántja a lebernyeget? Alighanem hasonlóképp cselekedne, mint azok a szülők, akik Roman Atwood átverésének estek áldozatul, bár tény, hogy az internet egyik híres mókamestere nem kis kockázatot vállalt a legújabb kandikamerás akciójával: el kellett viselnie néhány pofont, és volt, amikor a női táska csattant a fején.
A fiatalember egy társával, Alex Mandellel jelent meg egy parkban, utóbbinak mindössze annyi volt a feladata, hogy tisztes távolból, észrevétlenül videózzon. Ami Atwoodot illeti, ő valóban egy kitárt fürdőköpenyben ugrott a gyerekek elé, ám alatta rendesen fel volt öltözve, pólóján pedig a "maradj az iskolában" és a "ne drogozz" feliratok egyike volt olvasható.
Szerencsére pillanatokkal az átverés után már a szülők is megkönnyebbülten nevettek a tréfán, egyikük sem vette zokon a beugratást, amikor kiderült, hogy az egész csak egy vicces kísérlet volt. És hát lássuk be: így, hogy tudjuk, hogy a gyerkőcök nem voltak veszélyben, tényleg mulatságos az összevágott videó. A sikert pedig mi is jelezhetné jobban, mint az, hogy nem egész 4 nap alatt a megtekintések száma megközelítette az 5 milliót (!), és még mindig rohamosan növekedik!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


