Nem akarta elrontani az esküvőt
Majdnem megszült, mire elsétált az oltárig
Már reggel elkezdődtek az összehúzódások a koszorúslánynál, de nem akarta "ellopni a show-t", ezért nem szólt semmit, és mosolyogva vonult húga mögött az oltárig, csak utána ment kórházba.
2014.07.23 13:29ma.hu
Már egy héttel túlhordta a kisbabáját a menyasszony nővére, de senki sem számított rá, hogy a baba épp aznap akar majd kibújni, amikor a család egy másik nagy esemény miatt gyűlik össze. Így hát amikor a 29 éves Brave Lucy Morris a húga esküvőjének reggelén megérezte az első görcsöket, úgy döntött, senkinek sem szól, ráér majd azután a szüléssel foglalkozni, hogy testvére, a 26 éves Emma Rotherham kimondta az igent 27 éves szerelmének, Dan Bowkernek. Felvette hát a rózsaszín koszorúslány-ruhát, boldogan mosolyogva állt az élete egyik legfontosabb eseményére készülő húga mellé, majd a vajúdás fájdalmaival nem törődve komótosan lépkedett végig az oltárhoz vezető szőnyegen a leendő sógorával.
Még arra is volt ereje, hogy közös fotókon pózoljon elbűvölő mosolyokat villantva, és csak ezt követően derült ki az esküvő helyszínének recepcióján, hogy megindult a szülés, amikor az egyre intenzívebb és sűrűbb fájások már elviselhetetlenné váltak. Amíg a vendégek vígan mulatoztak, Lucyt az édesanyja bevitte a kórházba, ő pedig 13 órával később egészséges kislánynak adott életet. "Látni akartam, ahogy a húgom kimondja az igent, és nem akartam róla elvonni a reflektorfényt a szüléssel" - magyarázta később az általános iskolai tanítóként dolgozó anyuka.
"Fogalmam sincs, hogy csináltam végig az ünnepséget a fájdalmak közepette. Egyre csak azon imádkoztam, hogy nehogy elfolyjon a víz, mielőtt fogadalmat tesz az ifjú pár" - vallotta be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06