Családi dráma Franciaországban
A férjet gyanúsítják az állapotos magyar asszony és a két kisgyermek meggyilkolásával
Az áldozatok torkát elvágták, az asszonyt kétszer mellbe is szúrták. A rendőrök találtak egy kést, amelyről feltételezik, hogy a gyilkos fegyver lehetett.
2014.07.21 11:54MTI
Szúró-vágó fegyverrel meggyilkoltak egy állapotos magyar asszonyt és másfél, illetve ötéves kisfiát a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban - állapította meg a boncolást végző szakértő a Centre Presse című francia napilap internetes oldalán közölt beszámoló szerint. A gyilkosság elkövetésével az asszony férjét gyanúsítják, akinek nyoma veszett.
A vérbe fagyott holttesteket péntek este találták meg. Az egyik áldozat egy romániai születésű, 36 éves héthónapos terhes asszony - közölte a créteili ügyészség. Az asszony nővérének élettársa és egy szomszédasszony azt mondta, hogy a nő magyar volt, és Tinának szólították.
A férj - az ügyészség szerint egy 37 éves, romániai születésű, állítólag moldáv férfi - után nyomozást indított a párizsi bűnügyi rendőrség, amely családi drámát gyanít a hármas gyilkosság hátterében.
A négytagú család a Val-de-Marne megyei Perreux-sur-Marne-ben lakott egy kétszobás lakásban egy kis házban, az asszony nővérével és annak magyar élettársával.
A holttestekre ez utóbbi - egy 40 éves, a francia sajtóban László néven említett férfi - talált rá, aki péntek délután munkából hazatérve zárva találta a házat, így a szomszédoknál megvacsorázott, majd amikor éjfél előtt visszatért, ismét kulcsra zárt ajtó fogadta, ezért a tetőn át mászott be a házba.
A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok torkát elvágták, az asszonyt kétszer mellbe is szúrták. A rendőrök találtak egy kést, amelyről feltételezik, hogy a gyilkos fegyver lehetett.
A szomszédok elmondása szerint a házaspár az ötéves Antoine-nal és a másfél éves Raphaellel két és fél éve lakott a perreux-sur-marne-i házban. Semmilyen jel nem utalt arra korábban, hogy a házaspár rosszul élt volna.
A családapa és a feleség nővérének élettársa is építkezésen dolgozik. A gyilkosságok elkövetésével gyanúsított férfi pénteken nem jelent meg a munkahelyén, s azóta sem találják.
Kapcsolódó írások:
- Túszul ejtette saját 10 hónapos kislányát
- Megölte hároméves örökbe fogadott testvérét egy 13 éves fiú Norvégiában
- Családi dráma Svájcban: két kislány elszenesedett holtteste az autóban
- Családi dráma Üllőn - hárman meghaltak a lövöldözésben
- Képek - Családi drámákkal folytatódott a Voice párbaj-sorozata
- Écsi lövöldözés: vadász volt a feleségét meggyilkoló férfi
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06