Rendőrt akart hívni a felháborodott vásárló
"Jöjjenek gyorsan, késsel szeleteli a narancsot!"
Rendőri segítséget kért egy brit vásárló, amikor észrevette, hogy a pult mögött álló eladó egy késsel darabolja a narancsot és más citrisféléket. A vevő szerint ez illegális.
2014.07.21 09:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Master isolated images
Bár nem telik el úgy hét, hogy ne figyelmeztessék a brit hatóságok az embereket a felesleges segélyhívások veszélyeire, mindig vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy az életmentésnél is fontosabb bejelentenivalójuk van. Mint például az a nő, aki azzal hívta fel a 999-et, hogy az egyik bevásárlóközpontban az eladó a pult mögött egy késsel szeleteli a déligyümölcsöket. A bejelentő szerint igazságtalanság a munkavállalót arra kényszeríteni, hogy éles szerszámmal dolgozzon, ugyanis a szabályok értelmében nem lehet kést használni nyilvánosság előtt. A központos nem veszítette el a türelmét, azt javasolta a hívónak, hogy az üzletvezetővel próbáljon beszélni.
A hívás pénteken délután 5 körül futott be a manchesteri rendőrségre, a vizsgálat pedig kiderítette, hogy amikor a vásárló odalépett a késsel dolgozó alkalmazotthoz, ő letette a "veszélyes" eszközt és kiszolgálta a vevőt.
A központi segélyszolgálat szóvivője az eset után ismételten felhívta a figyelmet, hogy ezt a számot tényleg csak vészhelyzetben tárcsázzák, és felidézte azt az esetet, amikor egy részeg rajongó Sir Alex Fergusonnal szerette volna a 999 segítségével megbeszélni, miért esett ki a csapat a bajnokságból, de olyan is előfordult, hogy valaki azért hívta fel a sürgősségi számot, mert elvesztette a lakáskulcsát és "nem akarta felébreszteni a szomszédokat".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


