A macskák kis gazdái összetörtek
Savval gyilkolták meg a cicát, két másikat megkínoztak a huligánok
Még az anyát is megviselte a látvány, hát még a két kamasz gyermekét, amikor rátaláltak a kegyetlenül megkínzott macskáikra: az ismeretlenek az egyiket megölték, a másik kettőt eltorzították.
2014.07.18 11:37ma.hu
A három kismacska tulajdonosa teljesen összetört, két gyermeke pedig azóta is zaklatott, mióta rátaláltak Max nevű cicájukra: a szerencsétlen macska egész testét súlyos égési sérülések borították, miután ismeretlen vandálok leöntötték őt savval. A 37 éves Emma Allin kénytelen volt a kandúrt elaltattatni, az állatnak ez már megváltás volt. Már ez is épp eléggé megrázta a családot, ám legrémesebb álmukban sem gondolták volna, hogy néhány nap múlva két másik cicájuk, Kato és Arthur is húsig lemart foltokkal tér haza. A kétgyermekes anyuka ezután feljelentést tett a brit Farnham rendőrségén - számolt be a Metro című napilap.
"Amikor ideköltöztünk, egy nagy lehetőségként tekintettünk erre, most azonban lesújtott mindannyiunkat, ami a kedvenceinkkel történt" - mondta el Emma az ITV című csatornának. "Kénytelen voltam Katót és Arthurt a fészerbe zárni, hogy biztonságban legyenek, a gyerekek pedig teljesen megzavarodtak. Ez borzalmas időszak mindannyiunk számára!" - folytatta. A 12 éves Chloe nagyon kiborult a megkínzott macskák látványától, Max elpusztulása után szó szerint álomba sírta magát, a 15 éves, autista Harrison pedig különösen kedveli az állatokat, így az anya nem érti, ki és főleg miért vetemedhetett ilyen kegyetlenségre.
A rendőrség vizsgálatot indított, miután kiderült, hogy tíz további macska tűnt már el vagy halt meg mérgezés és maró hatású vegyszer okozta égési sérülések miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06