Gyorsétteremben elégítette ki magát
Iskolások és családok előtt maszturbált a perverz
Mintegy fél órán keresztül játszott magával egy perverz, aki egy diákokkal és kisgyerekes anyukákkal teli gyorsétterembe ment be. A bíróság közmunkára ítélte.
2014.07.10 15:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/stockimages
Nemcsak a szemtanúk, de a biztonsági kamera is egyértelműen bizonyította a bűnösségét, így a tárgyaláson a 34 éves James Scott nem is tagadta, hogy perverz játékba kezdett tavaly novemberben az angliai Hartlepool egyik gyorséttermében. A férfi, aki a most lezajlott bírósági tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, azzal magyarázta a tettét, hogy depressziós volt a cselekmény idején, ezért kezdett a McDonaldsban maszturbálni, miközben nők, kisgyerekek és diákok tartózkodtak az étteremben.
Való igaz, hogy a korábban építőmunkásként dolgozó férfi akkoriban antidepresszánsokat szedett és ügyvédje szerint egyéb mentális problémákkal is küzdött, az azonban nem derült ki, hogy fél órán keresztül miért nem állította meg senki - ennyi ideig tartott az egyszemélyes aktus. Scottot három év közmunkára ítélte a bíróság, de azt nem tudni, hogy a mentális gondok miatt kötelezte-e további gyógykezelésre, vagy november óta kigyógyult már a bajából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


