Kínai virtus
Lábbal és jogosítvány nélkül vezetett éveken át egy amputált karú
Százhatvanezer kilométert vezetett lábbal, jogosítvány nélkül egy 45 éves kínai férfi, amíg le nem fülelték és 500 jüan, alig több mint 18 ezer forintnak megfelelő bírsággal büntették.
2014.07.03 16:45MTIA Hupej tartományban élő, Kuo családnevű férfi hétéves korában egy balesetben veszítette el mindkét karját, amikor egy magasfeszültségű vezetéktől áramütést szenvedett. Később megtanulta a lábait a hétköznapi életben használni, velük írt, tisztálkodott, a segítségükkel mosott fogat és állítólag egy hét alatt elsajátította az autóvezetés tudományát is.
A több mint másfélszáz ezer kilométert balesetmentesen tette meg, mielőtt a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltatták szülőföldjén, a közép-kínai Hsziantou város útján.
A beszámoló szerint, amikor az egyenruhások a rövidujjú pólóban vezető sofőrt igazoltatták, megdöbbenve figyelték, amint a bal lábfejével kormányzó Kao jobb lábfeje két ujjával üresbe tette a sebességváltót, hogy azután elfordítva az indítókulcsot - szintén jobb lábujjaival - leállítsa a járó motort.
A férfi végül az ilyen helyzetben kiszabható 2000 jüan (74 ezer forint) bírság helyett 500 jüannal megúszta. Igaz "halmazati büntetésként" még "oktatáson való részvételre" kötelezték.
Kínában az elmúlt hónapban bukott le a szomszédos Hunan tartományban egy férfi, aki kisteherautót vezetett úgy, hogy könyöktől hiányzott a karja. 2008-ban pedig városi terepjáró vezetésén kaptak rajta egy karok nélkül a volán mögött ülő sofőrt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06