2000-ben még csak 60 milliót ért
993 millió forintot adtak egy bevetetlen ágyért
Már 2000-ben sem lehetett olcsón hozzájutni, 60 millió forintot ért a műalkotásként értékesített bevetetlen ágy, most viszont Charles Saatchi 993 millióval lett gazdagabb az eladásával.
2014.07.02 13:29ma.huHetek óta folyt a találgatás, amióta csak kiderült, hogy a milliárdos Charles Saatchi árverésre bocsátja a 2000-ben megvásárolt "Az ágyam" elnevezésű performanszot, ami nem más, mint egy bevetetlen ágy, körülötte néhány szétszórt holmival. A "műalkotást" 1999-ben készítette Tracey Emin, elmondása szerint előzőleg négy napon keresztül azt tervezgette, hogyan is kellene véget vetni az életének, és ezt az ágy körül található tárgyak is alátámasztják, üres vodkásüvegek, cigarettacsikkek, eldobott óvszer mutatja, hogy nem voltak nyugodt éjszakái a művésznőnek akkoriban.

Saatchi, akit hatalmas vagyona mellett az is ismertté tett, hogy ő fojtogatta tavaly nyilvánosan az akkori feleségét, a sztárszakács Nigella Lawsont, 2000-ben 150 ezer fontot (nem egész 59 millió forint) fizetett a műért, most azonban úgy döntött, megválik tőle. A bevetetlen ágy már akkor nagy döbbenetet keltett, amikor a milliárdos műgyűjtő és -kereskedő meghirdette, noha akkor még csak 300 millió forintnyi összeget vártak érte.
Az árverésre július 1-jén, kedden este került sor, az eredmény pedig minden várakozást felülmúlt, sőt, megdöntötte az 50 éves művész eddigi rekordját is, megnégyszerezve a korábbi legértékesebb alkotásának értékét, mert az ágyért a gyűrött és foltos ágyneműkkel és a körülötte eldobált szeméttel egy magát felfedni nem kívánó gyűjtő pontosan 2,54 millió fontot, azaz 993 millió forintnyi összeget fizetett. Francis Outred, a licitet lebonyolító Christie's Aukciósház háború utáni kortárs művészeti részlegének vezetője emlékeztetett rá, hogy Emin eddigi legmagasabb bevétele 481 ezer fontra rúgott egy másik művéért. A legjobban mégis Saatchi járt, aki több mint 14-szeres profitra tett szert kedden este.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06