55 fok is lehetett az autóban
Élve főzte meg a kocsiban a fiát a feledékeny apa
A szakértők becslése szerint mintegy 55 fokos hőség lehetett az autóban, amelyben az apa 8 órán keresztül bent hagyta a majdnem 2 éves kisfiát. A rendőrök gyilkossággal vádolják.
2014.06.20 16:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/nixxphotography
Meghalt egy 22 hónapos kisgyermek az amerikai Atlantában, miután apja az autója hátsó ülésén hagyta, amíg elment dolgozni. A gyermek a teljes munkaidőben, azaz 8 órán keresztül ült az egyre forróbbá váló autóban, ami a külső 32 fokos hőmérsékletből kiindulva a szakértők szerint akár az 55 Celsius fokot is elérhette. A 33 éves Justin Ross Harris azt mondta, egészen addig nem tűnt fel neki, hogy mi történt, amíg a nap végén el nem indult hazafelé, és a kocsiban ülve észre nem vette, hogy a kisgyermek egyáltalán nem reagál a hátsó ülésen. Ekkor leparkolt és a fiát a földre fektette, ahol megpróbálta újraéleszteni, de akkor már késő volt.
A tanúk elmondása szerint miközben az újraélesztéssel próbálkozott, egyre csak azt mondogatta: "Mit tettem? Mit tettem?", és amikor a rendőrök megérkeztek, úgy kellett lefogniuk, mert teljesen kiborult. Ennek ellenére most gyilkosság miatt emeltek vádat ellene.
A véletlenül autóban felejtett gyermekek esetének ritkának kellene lennie, ám az utóbbi időben úgy tűnik, hogy tragikusan gyakorta fordul elő hasonló. Mindössze három nappal korábban egy floridai 9 hónapos baba halt meg ugyanilyen körülmények közt, őt egy kisteherautóban felejtették több órára - emlékeztetett a Metro című brit napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


