Az áldozat egy 13 éves kislány volt
18 ezer DNS-teszt egy gyilkosság megoldására
Több olasz település összesen 18 ezer fős lakosságán végzett DNS-vizsgálat vezetett el egy 2010-es gyilkosság elkövetőjének őrizetbe vételéhez.
2014.06.17 17:45MTI
A nemzetközi kriminalisztika történetében rendkívülinek számít a lombardiai Bergamóval szomszédos Brembate di Soprában végzett tömeges DNS-vizsgálat, amely úgy tűnik, meghozta eredményét.
A négy éve meggyilkolt Yara Gambirasio megöléséért a rendőrség őrizetbe vette Massimo Giuseppe Bossetti büntetlen előéletű 43 éves kőművest, háromgyermekes édesapát.
Angelina Alfano belügyminiszter Twitter-üzenetben jelentette be Yara gyilkosának elfogását. Ezzel szemben a bergamói ügyészség kedden azt hangoztatta, hogy Bossetti egyelőre csak gyanúsított, és megilleti az ártatlanság vélelme.
Amikor a gyanúsítottat hétfőn délután letartóztatták, az őt szállító rendőrségi járművet dühödt tömeg vette körbe.
Yara Gambirasio 2010. november 26-án tűnt el, miközben tornaedzéséről hazafele tartott. Holttestét három hónappal később találták meg egy mezőn. A 13 éves kislányt több késszúrással sebesítették meg. Halálát azonban az okozta, hogy gyilkosa vérző sebesülésekkel a mezőn hagyta Yarát, aki kihűlt.
A több mint három éve tartó nyomozásban a DNS-vizsgálat hozott fordulatot. A tesztet a csaknem nyolcezer lakosú Brembate di Sopra és a közeli települések lakosain is elvégezték. Az eredményeket azzal a DNS-sel vetették össze, amelyet Yara testén találtak: a tettes is megsebesült és a kislány ruháján apró vérfoltokat ejtett.
A DNS egy 1999-ben elhunyt kamionsofőrhöz vezetett. Az ő "genetikai ujjlenyomatát" az egykori jogosítványába beragasztott okmánybélyegen talált nyálról azonosították. Kiderült, hogy a férfinak több törvénytelen gyermeke is született, a laboratóriumi vizsgálatok pedig azt mutatták, hogy közöttük van Yara gyilkosa is.
Az Ismeretlen 1-nek elnevezett gyilkosnak először a leány ikertestvérét találták meg. Massimo Giuseppe Bossetti DNS-ét a hatóságok úgy szerezték meg, hogy letartóztatása előtt néhány nappal közúti ellenőrzésnek vetették alá és megszondáztatták.
A tömeges DNS-tesztet fenntartások kísérték Olaszországban közel 3 millió eurós (900 millió forintos) költsége miatt. A vizsgálat önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a gyilkosságot bizonyítsa. Az ügyészségnek péntekig kell felsorakoztatnia a többi bizonyítékot ahhoz, hogy a gyanúsított börtönben maradjon. A keddi olasz újságok szerint Bossetti bűnösségét támasztja alá, hogy mobiltelefonja szerint Yara gyilkosságának estéjén a bűntény elkövetésének helyszíne közelében tartózkodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06