Amit már egy éve nem használtál, dobd ki!
Az összegyűlt szemét ölt meg egy nőt Amerikában
A hosszú évek alatt felgyülemlett limlom súlya alatt beszakadt egy földszintes lakóház padlója az amerikai Connecticut államban, és az alagsorba leomló törmelék agyonnyomta az ott tartózkodó tulajdonost.
2014.06.16 19:50MTIEgy kézbesítő értesítette a múlt héten a rendőrséget arról, hogy már nem fér több küldemény a levélszekrénybe a Cheshire elővárosában lévő címen.
A rendőrök észlelték, hogy valami statikai probléma lehet a házzal, s mivel nem találták a tulajdonost, feltörték az ajtót. A 66 éves nőt a pincében találták meg holtan a szeméthalom alatt.
A helyszínelő rendőrök egyike elmondta, hogy a legtöbb helyiségben mennyezetig ért a limlom. A nappali, ahol a tulajdonos élt, derékig volt szeméttel.
"Az asszony soha semmit nem dobott el. A lakás tele volt újságokkal, magazinokkal, levelekkel, csomagokkal, iratokkal, üvegpalackokkal és mindenféle egyéb háztartási hulladékkal" - mondta a rendőr.
Az önkormányzat tudott Beverly Mitchell sajátos gyűjtőszenvedélyéről, küldtek is hozzá szociális munkásokat, hogy segítsenek kihordani a szemetet, de az asszony nem engedte be őket.
A rendőrség szerint a háztartási szemét által agyonnyomott nő egy hete lehetett halott, mire megtalálták a hét végén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


