A legmélyebb német barlangból
Ezer méter mélység: napokba telhet a sérült barlangász kimentése
"Megállás nélkül folyik a mentés, de néhány napig letarthat". "Ezer méter, csaknem függőleges mélységet kell elképzelni, ahol csak kötéllel és hágóvasakkal lehet feljutni"
2014.06.10 09:53MTI
Forrás: youtube.com
A szakértők szerint napokig eltarthat a Németország legmélyebb barlangjában balesetet szenvedett német barlangász kimentése. Hétfő óta mintegy kétszázan dolgoznak a férfi felszínre hozásán.
Az 52 esztendős tapasztalt német barlangász, aki néhány éve a Salzburgtól 30 kilométerre délre, Berchtesgarden mellett fekvő Riesending barlangrendszer felfedezői között volt, két társával szállt le a rendkívül nehezen járható barlangba. Ezerméternyi mélységben vasárnap egy sziklaomlás során sérült meg a felső testén és a fején is, bár védősisakot viselt. Egyik társa 12 órás mászással ért ki a barlangból, hogy segítséget hozzon, míg másik társa vele maradt.
Az első mentőcsapat hétfőn érte el a baleset helyszínét, de mivel a járatok nagyon szűkek, csak vékony testalkatú barlangász fér át rajtuk, és van olyan függőleges folyosó, amely 350 méter mély, ami nagyon megnehezíti a mentést.
A barlangász körülbelül hat kilométerre van a barlang bejáratától. A hírek szerint az állapota stabil. A négytagú csoportokban dolgozó német, osztrák és svájci mentők között egy orvos is leszállt a barlangba, ám az nem derült ki a híradásokból, hogy sikerült-e elérnie a sérültet.
A mentők több száz méter mélységig telefonvonalat is kihúztak, hogy segítsék a kapcsolattartást.
"Megállás nélkül folyik a mentés, de néhány napig letarthat" - közölte Stefan Schneider, a német hegyi mentők egy illetékese. "Ezer méter, csaknem függőleges mélységet kell elképzelni, ahol csak kötéllel és hágóvasakkal lehet feljutni" - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


