Lebukott a banda
Gyanútlan turistákkal csempésztették a drogot a reptéren
A bűnözők módszere az volt, hogy az utasok táskáját a reptéren ugyanolyanra cserélték ki, de a második már kábítószert tartalmazott.
2014.06.06 08:52MTI
Forrás: police.hu
Leleplezett a perui rendőrség a limai nemzetközi repülőtéren egy kábítószer-csempészettel foglalkozó bandát, amely gyanútlan turisták táskáit elcserélve juttatta ki a drogot az országból.
Mint a drogellenes rendőrségi egység parancsnoka, Vicente Romero csütörtökön elmondta, a bűnözők módszere az volt, hogy az utasok táskáját a reptéren ugyanolyanra cserélték ki, de a második már kábítószert tartalmazott. Az eredeti csomagokat egy későbbi repülőgéppel gazdáik után küldték.
A bandának a repülőtéri személyzet körében is voltak tagjai, korábban pedig ott dolgozó rendőröket is őrizetbe vettek, akik feltehetően szintén együttműködtek a szervezettel. A reptéri alkalmazottak közül nyolcat tartóztattak le.
A hálózat elsősorban Mexikóba csempészett kábítószert, és lebukásához is egy onnan érkező tipp vezetett.
A hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, mennyi ideje tevékenykedett a banda, és ezalatt mennyi kábítószert juttathatott ki az országból. Egy elcserélt bőröndben nemrégiben 24 kilogrammnyi kokaint találtak, a mostani akció során elfogott egyik gyanúsítottnál pedig 58 ezer dollárnyi készpénz volt.
A kábítószer-kereskedelem elleni fellépésre szakosodott amerikai hatóság szerint 2012 óta már nem Kolumbia, hanem Peru a világ legnagyobb kokaintermelője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


