Manuel Uribe 560 kilogrammot nyomott
Elhamvasztották a világ egykor legkövérebb emberét
Megfelelő méretű koporsó híján elhamvasztották a mexikói Manuel Uribét, akit 560 kilogrammos súlyával a világ legkövérebb embereként vett nyilvántartásba 2006-ben a rekordok könyve.
2014.05.28 11:25MTI
freedigitalphotos.net/africa
Az időközben 394 kilóra lefogyott 48 éves férfi szívritmuszavarral került kórházba május 2-án és még hétfőn hunyt el szív- és veseelégtelenségben.
Édesanyja, Otilia Garza elmondta az El Universal című lapnak, hogy mivel nem találtak megfelelő méretű koporsót, a hamvasztást kellett választaniuk.
Az AP hírügynökség szerint a krematóriumot a szokásosnál 60 százalékkal magasabb hőmérsékletre állították a négymázsás ember elhamvasztásához.
Az annak idején a legnehezebb élő embernek tartott Uribe egyike volt a világtörténelem három ismert legkövérebb emberének is. Kórházba egy teherautó platójában, a számára épített speciális ággyal együtt egy daru segítségével szállították.
A 2002 óta ágyban fekvő Manuel Uribe mindig elutasította, hogy gyomorszűkítő műtéttel segítsenek rajta. Anyja szerint sokat szenvedett, de mindig jó kedélyű és - lehetőségeihez mérten - tevékeny volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


