300 kilogrammos volt
Meghalt Kína legkövérebb embere
Huszonkét éves korára 300 kilogrammot nyomott Kína legkövérebb embere, akinek halálhírét ma közölte a helyi sajtó.
2014.04.22 15:25MTI
Forrás: Freedigitalphotos Raktim Chatterjee
Szun Liang hat és fél kilós "óriáscsecsemőként" született, 19 éves korára súlya meghaladta a 150 kilogrammot, amelyet mindössze három év alatt, 22. életéve betöltése előtt megduplázott. A 22 éves férfi élete - a kínai sajtóbeszámolók szerint - az evésről és az alvásról szólt. Járni a 20-as évei drasztikus súlygyarapodását követően alig tudott, így lakását sem nagyon hagyta el.
Az orvosok szerint kövérségének hátterében genetikai okok is álltak, emellett Szun önkontroll nélkül evett. Végül túlsúlya a hétvégén halálához vezetett: az orvosi szakvélemény szerint a pluszkilók a szívét és tüdejét olyan mértékben terhelték meg, ami végzetes szervelégtelenséghez vezetett.
Az elhízás Kína-szerte mind nagyobb gondot jelent. A hivatalos statisztikák szerint több mint 100 millió elhízott ember él Kínában, ami 2005-höz képest csaknem ötszörös növekedés. A túlsúlyosak számát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-ben a lakosság 38 százalékára tette, ami csaknem 430 millió főt jelent. A prognózisok szerint a következő öt évben a kövérek száma megduplázódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


