Új szerepben próbálja ki magát a műsorvezető
Zene és nosztalgia: Iszak Eszter visszatért az iskolájába
Kilenc évvel ezelőtt hallotta utoljára az iskolacsengő hangját Iszak Eszti, a VIVA TV műsorvezetője azonban a mai napig mindenre emlékszik. Most pedig fel is idézheti az elveszett emlékeket.
2014.05.22 15:35ma.huIszak Eszti teljesen új szerepben próbálja ki magát. A VIVA TV műsorvezetője lesz ugyanis a B the First - Kié a legjobb sulizenekar? egyik zsűritagja. A fiatal zenészeket összegyűjtő online tehetségkutató videóit nézegetve Esztinek eszébe jutottak saját középiskolás emlékei, sőt el is látogatott egykori iskolájához.
„Dunaújvárosba jártam középiskolába, ez az időszak a mai napig emlékezetes számomra. A padtársammal, Olgival elválaszthatatlanok voltunk: háromkor véget ért a tanítás, mi ötkor már újra találkoztunk. Természetesen a mai napig tartjuk a kapcsolatot” – emlékezett vissza Eszti.
„A sulis szerelem az én életemből kimaradt, de emlékszem, voltak párok, akiket az egész iskola csodált, hogy mennyire összeillenek. A legjobb pillanatok mindig az osztálykirándulások voltak, nagy csalódásként ért minket, amikor az egyik évben annyira rosszul viselkedett az osztály, hogy büntetésből nem mehettünk sehová” – árulta el a Eszti, aki már kamaszkorában is imádta a zenét és természetesen az iskolai bulikat.
Fotó: Redlemon
„Az iskolás évekből persze a sulidiszkók sem maradtak ki. 15-16 évesen még nem sminkeltem, de a bulikra én is kifestettem magam, és a barátnőimmel felvettük a legszebb ruháinkat. Nálunk ugyan nem volt iskolazenekar, de a szomszédos iskola együtteséért mindenki odavolt. A B the First! – Kié a legjobb sulizenekar online tehetségkutató indulói is biztosan összetörik majd a kamasz fiúk és lányok szívét, hiszen a szjger.hu oldalon, az ország legnagyobb virtuális gimijében már most hatalmas rajongótábort verbuváltak a csapatok” – mondta Eszti.
A műsorvezető azt is hozzátette, szerinte óriási lehetőséget kap a tehetségkutató nyertese, hiszen aki a legjobbnak bizonyul a Pesti Magyar Színházban rendezett június 3-i döntőn, felléphet hazánk legnagyobb könnyűzenei díjátadóján, a VIVA Cometen, olyan sztárok mellett, mint Inna, Ola, Fluor, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi, Király Viktor és sokan mások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


