Nem indult eljárás a híresség ellen
Játszótéri padot festett össze Iszak Eszti, mégse büntették meg
Nem indult eljárás Iszak Eszti ellen, pedig egy játszótéri padot festett össze - hogy is indulhatott volna, ha legálisan tette, sőt, jótékony célból, akárcsak Marenec Fruzsi és Nagy Adri!
Játszótéri padot festett a három grácia 
Hírességek segédkeztek egy új, közösségi játszótér megnyitásában. Iszak Eszti, Marenec Fruzsi és Nagy Adri is eddig nem ismert, új oldalukat mutatták meg a gellérthegyi játszótér átadásán: színeztek és festettek. A lányok a Nickelodeon kultikus figuráit, a mindig jókedvű SpongyaBob Kockanadrágot és a szeretnivaló Kung Fu Pandát varázsolták a padokra.
„Minden szombaton és vasárnap állandó programom, hogy mesét nézek, teljesen kikapcsol és feltölt. Két kedvencem a Tini Nindzsa Teknőcök és a Kung Fu Panda sorozat. Kiskoromban ráadásul mindig teknőcöset játszottam, mert az utcánkban csak fiúk laktak és ez volt a menő. Sok mindenben motivált négy teknőc története: tőlük tanultam meg, hogy kitartással, türelemmel kell a kitűzött céljainkhoz hozzáállni és így biztosan sikerrel járunk” – mondta Marenec Fruzsi, a SportKlub műsorvezetője, aki akkor sem szeppent meg, amikor ecsetet kellett vennie a kezébe.
„A két öcsémmel szoktam rajzolgatni, de bevallom, leginkább színezni szeretek” – tette hozzá a fiatal műsorvezető, aki elárulta, bármikor elő tudja hozni gyermeki énjét.
A csinos lányok önfeledten próbálták ki az új játszóteret. "Különösen jól éreztem magam, mert a SpongyaBob sorozat az egyik legnagyobb kedvencem, Patrikért pedig kifejezetten odavagyok" - vallotta be Nagy Adri, aki szintén sokat néz meséket. "Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk, jól éreztem magam. Gyerekként biztosan valami zenéset is rajzoltam volna a padra, ha erre kérnek, például akkori nagy kedvenceimet, a Spice Girlst."
A vadonatúj játszótér várja a legkisebbeket, akik amellett, hogy a betondzsungeltől kicsit elvonulva szórakozhatnak, még SpongyaBob Kockanadrággal, Kung Fu Pandával és a Korra legendájának hősnőjével is találkozhatnak, akik a Nickelodeon színes padjáról mosolyognak a kilátogatókra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


