Őszinte szerelem, bár kissé egyoldalú
Feleségül venné a laptopját, de nem engedi a bíróság
Felháborodottan fogadta Chris Sevier a utahi állami bíróság ítéletét, amelyben a jog tudorai úgy döntöttek, a férfi bármennyire is szereti a laptopját, mégsem veheti feleségül.
2014.05.06 17:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/patrisyu
Házassági kérvényt nyújtott be Amerikában, Utah államban egy férfi, mondván, szeretné feleségül venni a laptopját, ám cseppet sem meglepő módon akadt némi probléma a kérésével. A korábban ügyvédként dolgozó Chris Sevier azt mondta, valódi szerelmet érez a MacBookja iránt, és pert indított az állam ellen, arra hivatkozva, hogy szerinte a kérvénye megtagadása pontosan ugyanolyan diszkriminatív, mint a meleg párok házasságának tilalma az államban. A beadványa összesen 50 oldalt tesz ki, melyben részletezi az őt ért sérelmeket.
"Odamentem a utahi jegyzőhöz, hogy adja ki nekem a házassági engedélyt köztem és a gépem között, ő azonban elutasította azt... a szeretetem tárgya ugyanis kívül esik a szűken vett definíción" - magyarázta a férfi, aki egyelőre kénytelen beérni az élettársi kapcsolattal, azt sem hivatalos szintre emelve. Sevier-nek mindazonáltal nem ez az első vitás ügye a bírósággal: ő az, aki korábban beperelte az Apple céget, mondván: pornófüggő lett a vállalat miatt, amiért ők nem építettek be egy biztonsági kulcsot a laptopba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


