Volt gyűrű és első hitvesi csók is
Annyira zöld, hogy egy fát vett feleségül
Egy fát vett feleségül egy perui férfi, elmondása szerint azért, hogy ezzel az ünnepélyes ceremóniával hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
2013.11.14 17:20ma.hu
Richard Torres nagyon várta ezt a napot, vendégeket hívott és mindent részletesen megtervezett, hogy semmi váratlan esemény meg ne zavarhassa a házassági ceremóniát. Szerencsére rendben le is zajlott az esemény, az egyetlen apró szépséghiba csak annyi volt, hogy a menyasszony nem elég hallhatóan mondta ki az igent, igaz, ezt nem is várta tőle senki.
Richard Torres ugyanis egy parkban, egy tó partján álló fát vett feleségül, elmondása szerint azért, hogy ezzel a színpadias gesztussal hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A perui vőlegény - aki egyébként feltűnően hasonlít Johnny Deppre - hófehér öltönyben, de világoskék kalapban és egy mókás szemüvegben jelent meg, és a parkban összegyűlt tömeg előtt mondta el a fogadalmát, majd egy hölgy közvetítésével megkapta "kedvese" szerelmi zálogát is, egy gyűrűt. Természetesen nem maradhatott el az első hitvesi csók sem, hogy tényleg hiteles legyen a szertartás.
A hagyományoknak megfelelően a menyasszonyi csokor is elrepült, igaz, a menyasszony mozgásának akadályoztatása miatt ezúttal a vőlegény dobta, és egy férfi kapta el, de neki ragyogott az arca a boldogságtól. Végül a gratulációkkal ért véget az esküvő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06