Csúnyán felsült a rendőr
"Bocs, letartóztattam a fiát, bevinne a rendőrségre?"
Nem kapott tapsot sem a lakóktól, sem a feletteseitől az a rendőr, aki letartóztatta a gyanúsítottat, ám amikor becsukta a rendőrautó csomagtartóját, a kulcsot is benn felejtette, így nem tudott elindulni a rendőrségre.
2014.05.06 08:29ma.hu
Fölöttébb kínos helyzetbe került egy brit rendőr Nottingham megyében, amikor letartóztatott egy gyanúsítottat, de amikor becsukta szolgálati háromajtós Opel Corsa csomagtartóját, akkor jött rá, hogy a kulcsot is sikeresen bezárta. A felsült rendőrnek nem volt mit tenni, mint szégyenszemre bekopogni az őrizetbe vett férfi anyjához, és megkérdezni, van-e autója és hajlandó-e bevontatni őket a rendőrségre.
A nő beleegyezett, és a fiával összebilincselt rendőrt bevitte a helyi őrsre, maga mögött húzva a járőrkocsit is. A kínos eset már korábban történt, de csak a héten megjelent rendőrségi magazinból került nyilvánosságra - jegyezte meg a Metro című brit lap. A jelentés szerint a tiszt útközben "találkozott néhány ellenségesen viselkedő" lakóval.
A csomagtartóba a tiszt a bizonyítékként lefoglalt holmikat tette, ezért nyitotta ki, mielőtt még elindult volna a rabbal a rendőrségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06