Kínosan érezte magát, mikor kijózanodott
Játszótéri mászóka ejtette fogságba a részeget
A játszótérre igyekvő apróságok szülei értesítették a mentőket, hogy ki kellene szedni egy férfit az egyik mászókából, ő ugyanis pár órával korábban részegen még be tudott mászni, de kifelé sehogy se sikerült...
2014.04.29 14:29ma.hu
Fotó: Metro
Rosszul végződött az éjszakai dorbézolás a 25 éves Ludovit Machacek számára, pedig hajnalban, az italtól szerzett magabiztosság hatására még jó ötletnek tűnt bemászni az egyik játszótéren a mászókába. Csakhogy ami részegen, ellazult izmokkal még könnyen ment, az kijózanodva már komoly nehézségekbe ütközött, így aztán a fiatal férfi nem bírt kijutni a szűk nyíláson, amit persze érthető módon nem is egy felnőtt emberre méreteztek.
A cseh tűzoltóság úgy talált rá a férfira, hogy csak a feje és a válla lógott kifelé az építmény ablakából. "Időközben elaludt és már egy kicsit ki is józanodott addigra - és meglehetősen zavarban volt" - jegyezte meg Martin Kasel, a tűzoltóság szóvivője. A férfi helyzetén csak rontott, hogy cimborái csak az ivásban segítették, a szabadulásban nem annyira: egyszerűen magára hagyták, amikor észrevették, hogy beszorult.
A szakemberek végül szerencsésen kijuttatták a szorult helyzetbe került férfit, de azt nem úszta meg, hogy egy fotó is készüljön róla, amit aztán - igaz, felismerhetetlenül - közzé is tettek az interneten. "Nem hinném, hogy egy darabig a gyerekek játszóterén szórakozna" - állapította meg Kasel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


