Kemény büntetést kapott az állatkínzásért
Élve nyelte le az aranyhalat, most drágán megfizet érte
Egy észak-angliai bíróság 330 font (120 ezer forint) bírság megfizetésére kötelezett egy férfit, aki egy ütős alkoholos koktél után egy élő aranyhalat nyelt le, majd a videót feltöltötte az internetre.
2014.04.24 12:55MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/foto76
A perköltségekkel együtt összesen mintegy háromszázezer forintnyi összeget kell fizetnie a 22 éves Gavin Hope-nak. Az RSPCA állatvédő szervezet jelentette fel Hope-ot, aki egy internetes ivós játék keretében nyelte le a ficánkoló halat, az erről készült videót pedig megosztotta a világhálón.
A felvételen látható, amint először megiszik fél liter, tabascóval, tequilával, nyers tojással és haleledellel "ízesített" sört, majd pedig lenyeli a vergődő aranyhalat is. A bíró ostobának nevezte a tettet és állatokon elkövetett kegyetlenség miatt ítélte el a férfit.
Az elmúlt évben elterjedt az interneten a Neknominate nevű játék, amelynek résztvevői kamerák előtt isznak meg fél liter sört egy húzásra, majd valamilyen váratlan dolgot követnek el. Az év elején az RSPCA kampányt indított a játék ellen, mert nem ritkán állatok kínzása kísérte.
Michelle Charlton, az állatvédő szervezet képviselője üdvözölte a bíróság döntését. Idézte egy állatorvos jelentését is, mely szerint a gyomorban az alkohol, a savak és a fulladás miatt lassú halál vár az állatokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


