Amikor az isteni gondviselés nem elég
Héja vigyáz a pápai békegalambokra
Egy Harris-ölyv, más néven vörösszárnyú ölyv védelmezi a jövőben a katolikus egyházfő által a pápai lakosztály ablakából eleresztett békegalambokat a sirályok és a varjúfélék támadásától.
2014.04.10 02:30MTI
A Credere című katolikus hetilap csütörtökön utcára kerülő száma szerint külön e célra idomítottak be egy Harris-héjaként is emlegetett, 120 centiméter szárnyfesztávolságú vágómadárfélét (Parabuteo unicinctus) egy észak-olaszországi solymászatban.
A lap értesülése szerint a pápai testőrség, a Svájc Gárda egyik egységéhez csatlakozva a Sylvia nevű madár már a következő pápai kihallgatás alkalmával vigyáz arra, nehogy ragadozók csapjanak le a pápa és a gyermekek által a béke szimbólumaként felröptetett fehér galambokra.
A vatikáni hatóságok szeretnék megakadályozni, hogy megismétlődjön a január 26-i incidens, amelyben egy sirály és egy hatalmas fekete varjú támadta meg a két békegalambot, amelyet Ferenc pápa és két kisgyerek engedett fel a vasárnap déli Úrangyala-imádság után a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából.
A téren lévő több tízezer ember által végignézett támadásban az egyik galamb elvesztette néhány tollát, amikor kiszabadította magát a sirály karmai közül, a másikat összecsipkedte a varjú.
A Harris-ölyvet szívesen alkalmazzák solymászat céljára, mert méretéhez képest igen erős, sebessége elfogadható és az egyetlen faj, amely falkában, csoportban is képes vadászni.
A kínos január incidens után az ENPA olasz állatvédő szövetség felszólította a Vatikánt, hogy hagyjon fel a galambröptetés "archaikus" hagyományával, mert a szabadban sohasem élt tenyésztett madaraknak nincsen ösztönös veszélyérzetük, ráadásul fehér színükkel azonnal felhívták magukra a figyelmet, márpedig a római sirályok és varjak éppen a galambokra vadásznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06