Eljött a vég a Seaworld számára?
Bezárhatják a világ leghíresebb delfinshow-ját
Törvényjavaslatot nyújtottak be Kaliforniában, mert egyes állatvédők szerint a delfinshow-járól híres Seaworldben rosszul bánnak az állatokkal, ezért bezáratnák a komplexumot.
2014.04.08 11:29ma.hu
Fotó: SeaWorld
Egy 2013-ban készült dokumentumfilm ihlette azt a törvényjavaslatot, amely arra irányul, hogy zárják be a San Diego-i híres delfinshow otthonát, a SeaWorldöt. A komplexumban jelenleg tíz kadrszárnyú delfin él, de a javaslat megfogalmazói szerint túl nagyok és intelligensek ahhoz, hogy rabságban legyenek. A SeaWorld szóvivője azonban azt mondta, az állatokat igenis megfelelő körülmények között tartják, a medencék kellő méretűek, nem beszélve arról, hogy a vízipark jelentős kutatási feladatokat is ellát, miközben megfigyelik az állatok viselkedését.
A helyi idő szerint kedd reggel kezdődő meghallgatás kezdeményezői viszont a Blackfish című filmre hivatkozva úgy vélik, a SeaWorldben korábban előfordult támadások és egy 2010-es haláleset is annak tudható be, hogy az oktatók rosszul bánnak az állatokkal, ők pedig emiatt egyre agresszívebbé válnak. Ha a törvényhozók elfogadják a most benyújtott javaslatot, akkor a komplexumnak megtilthatják a kardszárnyú delfinek importját és exportját, egyúttal kötelezik őket arra, hogy biztosítsanak nagyobb helyet a delfineknek, és viseljék gondjukat a természetes halálukig - számolt be a News13 című amerikai hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


