Egy év után tér vissza Csillagkútra
Kondákor Zsófi kiszabadult a szekta fogságából
Régi kedvenc tér vissza a kórházi sorozatba kedden este! Veronkát közel egy éve halottnak hitte mindenki, ám a szekta fogságából szabadulva most ismét visszatér a képernyőre.
Kondákor Zsófi újra Csillagkúton
Mindenki úgy tudja, Vera közel egy éve vált a tűz martalékává az Örök Fényesség Egyházának vezetőjével, Lux Endrével. Az ügyet lezárták, Józsi új szerelemre, Luca pedig új anyukára talált Orsi személyében. Vera visszatérésére senki nem számít, éppen ezért nem kis bonyodalmat okoz Csillagkúton.
Kondákor Zsófinak kezdetben nem volt könnyű megtalálnia az egyensúlyt a gyereknevelés és a munka között, de pár hét után felvette a ritmust, persze akkor a legboldogabb, ha kislányát nevetni látja. „Kezdetben nehéz volt visszaállni, mivel lélekben még otthon voltam Katjával, de már egy-két hét után teljesen belerázódtam a forgatásokba. Sikerült megtalálnom az egyensúlyt az anyaság és a munka között. Sokat jelentett és megnyugtatott, hogy mikor hazamentünk, mindig mosolygott a kislányom, és láttam, hogy jó kezekben van a néninél, aki vigyáz rá” – mondta a Jóban Rosszban színésznője.
Zsófira új kihívások vártak a doktornő megformálásával, hiszen Veronka visszatérése bőven tartogat meglepetéseket. „Nagyon szerettem a mindig őszinte, kedves és naív Veronkát, aki most egészen más szerepben tér vissza a képernyőre, ennyit elárulhatok. Szokatlan volt ez a negatív változás, de kezdek ráérezni, és örülök, hogy újabb kihívások elé nézek, de az is lehet, hogy egyszer még Vera lesz Veronkából” – tette hozzá a kétgyermekes anyuka.
Vajon elég erős-e Józsi és Orsi boldogsága, hogy az újabb fordulatokat is kiállja? Lehet, hogy Vera felbukkanásával talán a szekta is újabb veszélyt jelenthet Lucára?
Jóban Rosszban – Veronka visszatérése április 1-én 21:55-kor a TV2 műsorán! Mindig történik valami...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06