Drámai búcsút vesz Veronika
Képek - Kondákor Zsófi utoljára Jóban Rosszban
Nem nagyon kímélték a második gyermekét váró Kondákor Zsófit a Jóban Rosszban alkotói. A szerda esti epizódban drámai szituációban búcsúzik a Csillagvirág klinika Vera doktornője.
2013.05.08 12:08ma.huNem először szól bele az élet a Jóban Rosszban forgatókönyvének alakulásába. Ezúttal Kondákor Zsófi és Kembe Sorel gyermekének születése írta át Csillagkút történetét. A pici érkezése miatt ugyanis az alkotóknak Veronka karakterét el kellett tüntetni, ehhez pedig nem épp humánus megoldást választottak.
„A szektás eseményszál, valamint a Veronka – Endre közötti konfliktus elővetítette már, hogy nem valami kíméletes megoldással búcsúzik a karakterem a képernyőtől” – árulta el Kondákor Zsófi, akit a közönség ma este láthat utoljára.
„Már több mint két hónapja nem forgatok a Jóban Rosszban stábjával, de olyan gyorsan telnek a napok, mintha csak előző héten búcsúztam volna a sorozattól. A babavárással kapcsolatos teendők teljesen lefoglalnak. A többiekkel pedig szerencsére ugyanúgy találkozom, legalább kéthetente kimegyek a stúdióba, a lányokkal pedig egy készülő közös darab kapcsán is sokszor összefutunk. Így nem annyira volt fájó az elszakadás” – vallotta be a Jóban Rosszban Veronkája.
Jóban Rosszban - Veronka búcsúja május 8-án 21:00-kor a TV2-n!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06