Meglepődtek a váratlan akadálytól
Hogy megy át a pingvin a madzag túloldalára?
"Meglepődött, mint faltörő kos a fotocellás ajtónál" - tartja a tréfás mondás, de hasonló meglepetést jelent egy alig pár centi magasan kifeszített kötél a pingvinek útjában a tengerparton. Nézzék csak!
2014.03.24 12:35ma.hu
Fotó: YouTube
Nem tudni, ki és főleg miért feszítette ki a tengerparton a kötelet, de úgy esett, hogy épp a pingvinek vonulási útját keresztezte a pár centi magasan húzódó akadály. A pingvinek viszont nem tudnak sem ugrani, sem repülni, így aztán érthető a megrökönyödésük, amikor szembetalálták magukat a fura gáttal.
Egészen addig, míg az egyik bátrabb példány úgy döntött: márpedig neki nem fogja az útját állni semmi, és igaz, hogy orra, pardon, csőrre esett, de tulajdonképp sérülés nélkül túlélte az átjutást, úgyhogy őt látván a többiek is bátorságot kaptak és sorban egymás után elindultak. A videó egyik legviccesebb pillanata mégsem az, ahogyan az állatok csetlenek-botlanak, hanem az, amikor az egyik pingvin véletlenül rálép a kötélre, ami ettől lesimul a földre, ő pedig akadálytalanul sétál keresztül rajta - és igencsak meglepődik, mert valószínűleg lélekben már felkészült ő is a hasraesésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


