Nem volt mindegy, ki kapja az első szendvicset
Szíven szúrta a fiát: a szalonnás tekercsen vesztek össze
Előbb csak összevitatkoztak azon, hogy ki kapja az első szalonnás tekercset, majd az apa kést fogott és kétszer szíven szúrta a kamaszfiát. Ezután a sérült tévét kezdte javítgatni.
2014.03.20 11:44ma.huSzíven szúrta a 15 éves fiát egy apa, miután összevesztek azon, hogy ki kapja az első szalonnás szendvicset. A glasgow-i Devon Lennox szüleivel és néhány vendéggel ültek az asztalnál, az anya, Davina pedig baconös tekercses finomságot készített. Ám amikor az asztalra lerakta sorban a tányérokat, a fiú elkezdett kiabálni és káromkodni, amiért nem ő kapta az első szendvicset, majd kiviharzott a helyiségből és úgy bevágta az ajtót, hogy az nekicsapódott az anyjának.
Amikor rövid idő múlva visszatért, heves vitába keveredett az apjával, Johnnal, aki váratlanul felkapott egy kést és kétszer beleszúrta a fiába, az egyik közvetlenül a szíve mellett érte. Aztán mintha mi sem történt volna, a verekedés során megsérült tévé felé fordította a figyelmét és elkezdte javítgatni, miközben a fia ott feküdt vérző sebekkel. A fiúnak szerencséje volt, a szúrás nem volt halálos, de a 49 éves férfit nyolc év börtönre ítélte a skót bíróság. Az elkövető tagadta, hogy ő szúrta le a fiát, és a tanúvallomásai során hol azt állította, hogy Brandon saját magát szúrta le, hol pedig másokra fogta a támadást - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


