Negyedszer kellett megoperálni
Százszor harapták meg a kislányt a rátámadó kutyák
A hét végén negyedszer is megoperálják azt a hétéves japán kislányt, akit száz kutyaharapás sebesített meg, amikor négy kutya támadt rá az Aucklandtől 300 kilométerre fekvő Muruparában.
2014.03.07 17:51MTI
A kislánynak, akinek az egész testét és az arcát is összeharapdálták a kutyák, felnőtt koráig még számos műtéten kell átesnie - közölte pénteken Zac Moaveni, az aucklandi Middlemore Kórház plasztikai sebésze.
A kórház tájékoztatása szerint a súlyosan sérült gyerek, Uehara Szakurako még mindig kritikus, de stabil állapotban van. A rendőrség arról számolt be, hogy a kislány látogatóba érkezett szüleivel egy családhoz, amelynek négy Staffordshire bullterrier kutyája támadt hétfőn a gyerekre.
A kutyákat elaltatták. Vizsgálat folyik annak kiderítésére, hogy a kutyák gazdáit vagy másokat terhel-e büntetőjogi felelősség az ügyben.
A kislány szülei közleményben hozták nyilvánosságra, hogy korábban a japán élelmiszeriparban dolgoztak és Szakurako az egyetlen gyermekük. Megköszönték a segítséget, amit eddig kaptak és arra kérték jóakaróikat, hogy továbbra is imádkozzanak Szakurakóért.
A helyi sajtó szerint a család két hónapja tartózkodik Új-Zélandon, a kislányt egy hónapra beíratták Muruparában egy maori nyelvű iskolába. Rövidesen hazatértek volna, hogy a hosszabb új-zélandi tartózkodáshoz szükséges okmányokat beszerezzék.
A szörnyű balesettől megrendült új-zélandiak eddig több mint százezer új-zélandi dollárt (19 millió forintot) gyűjtöttek össze a család megsegítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06