Három gyerekét és magzatát is meg akarta ölni
Démonok kergették az óceánba a furgonos nőt
A seriff szerint szándékosan hajtott az óceánba az autójával kedden délután egy dél-karolinai nő, aki három gyermekét is magával vitte, a negyediket pedig a szíve alatt hordja.
2014.03.06 12:29ma.hu
A seriff szerint szándékosan, a "démonok elől menekülve" hajtott be az Atlanti-óceánba egy várandós nő a három gyerekével együtt kedden délután. Amint arról a ma.hu korábban beszámolt, a dél-karolinai nő egy minibusszal ment a floridai tengerpart homokos részén, ott, ahol egyébként engedélyezett az autóval behajtás, ám váratlanul egyenesen a vízbe kormányozta az autót. A családot a vízimentők vették észre, néhány közelben tartózkodó segítségével azonnal kimentettek mindenkit, és megfigyelésre a mentők kórházba szállították a nőt a 3, 9 és 10 éves gyermekével együtt, közben pedig partra húzták a süllyedő autót is.
Az első hírek szerint még nem lehetett tudni, hogy került a kocsi a vízbe, mostanra azonban az illetékes seriffhivatal hivatalosan is közölte, hogy a nőnek mentális zavarai voltak. Amikor elhagyta a házat, a nővére már hívta a rendőröket, hogy az asszony valamilyen démonokról beszélt és igen zaklatott volt, de amikor kimentették őt és gyermekeit az óceánból, már semmi jelét nem adta annak, hogy akár magát, akár a gyermekeit meg akarta volna ölni. Így letartóztatni sem lehetett a helyi törvények értelmében, de azt elmondta a tiszteknek, hogy attól félt, hogy a volt férje utána fog menni Floridába és ártani akar neki és a gyerekeknek.
A 31 éves Ebony Wilkersont elmeorvosi vizsgálat alá vetették, a gyermekeket pedig jóléti hatóságok vették gondozásba - számolt be a News13 című amerikai hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06