Besenyei Péter Abu-Dzabiban repült
Mesés arab országban szurkolt kedvencének Fluor
Fluor Tomi Abu-Dzabiban, a Red Bull Air Race világbajnokság első versenyének helyszínén szurkolt Besenyei Péternek. A rapper ezúttal a szárazföldről nézte végig a földkerekség legjobb pilótáinak összecsapását.
2014.03.04 15:29ma.hu„Parázós gyerek vagyok, a bungee jumpingot is ki akartam próbálni, de mindig felmegyek és aztán nem merek leugrani” – vallotta be Fluor. "A repülésnek ez a módja azonban rettenetesen vonz, nagyon tisztelem ezeket a versenyzőket, akik ilyen terhelésnek teszik ki a testüket, és közben elképesztő manővereket hajtanak végre” - tette hozzá a rapper, és azt sem titkolta, hogy egyszer szívesen megnézné a magyar világbajnokot a levegőben is, mellette ülve - most csak a szárazföldről csodálhatta, amint a levegő urai szélsebesen kerülgették a 25 méteres kapukat.
Fotó: Redlemon
A Red Bull Air Race három év szünet után indult újra útjára, ez a világ leggyorsabb motorsportja, Fluornak pedig lehetősége adódott, hogy a kulisszák mögé is benézzen. Besenyei Péter a hangárban kezébe adta azt az overállt, amit a versenyzők hordanak, hogy elviseljék a többszörös G-terhelést. A rappert meglepte, hogy a ruha több mint tíz kilót nyom.
Műrepülő világbajnokunk a magyar tervezésű Corvus típusú gépet is megmutatta Fluornak, ami nemcsak szép, de hihetetlenül gyors is. Idén változtak a szabályok, így mind a 15 versenyző ugyanazt a 300 lóerős erőforrást használja.
Besenyei Pétert az első versenyen elhagyta a szerencséje: repülőgépe motorja meghibásodott, így nem tudott beleszólni az élmezőny versengésébe. Hamarosan azonban itt a következő, horvátországi forduló, ahol a világbajnok újra megméretteti magát. Fluor már nagyon várja a folytatást és hogy újra drukkolhasson kedvencének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


