Katonáknak fejlesztették ki az ételt
Nagyon tartós: három évig nem romlik az extra pizza
Úgy látszik, bármennyire is kemények az amerikai katonák, egyvalamiről még a legzordabb körülmények között is csak nehezen mondanak le: a pizzáról. Csakhogy eddig nem vihették magukkal a bevetésekre, mert megromlott.
2014.03.03 09:30ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Hosszú távú, akár három évig is eltartható pizzát fejlesztettek ki amerikai kutatók, hogy az éhes katonáknak a távoli bevetéseken se kelljen nélkülözniük az egyik legkedveltebb csemegét - adta hírül a Daily Mirror. A kemény kiképzés során az amerikai katonák megtanultak lemondani szinte a legalapvetőbb civilizációs előnyökről is, de bármilyen messzire sodorja is őket a sors, pontosabban a parancsnok szava, a pizza nem hiányozhat az életükből. Épp ezért egy igen nehéz feladattal bízta meg a hadsereg a Natrick Combat nevű élelmezési igazgatóság kutatóit: olyan tartós pizzát kellett kifejleszteniük, amely elegendő ideig eltartható egy elnyúló akció során is.
A kihívást jelentő feladattal a jelek szerint a tudósok egész jól boldogultak, a fejlesztés már a kóstolási szakaszban tart, ami ha sikeresnek bizonyul, akkor máris megkezdődhet a tömeggyártás. A katonák az eddigi tartós ételeket nem túl hízelgő becenevekkel illették, volt olyan, ami az "ehetőnek látszó anyag" jelzőt kapta, de a nálunk "Petőfi-leves" ("Minek nevezzelek?") vagy BMV ("benne minden vacak") ételek amerikai megfelelői is sűrűn szerepeltek az étlapon. Érthető hát, ha a katonák izgatottan várják a tartós pizzát, ami ráadásul nemcsak ízében, de tápértékében is vonzó lehet: egyetlen adag 1300 kalóriás, a magas zsír- és nátriumtartalmú összetevők miatt kifejezetten ideális a megerőltető harci tevékenységhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


