Bíróság elé állítják az agresszort
Verekedett az utas, mert nem kapott a repülőn több italt
Megvádolták és bíróság elé állítják azt a férfit, aki rátámadt a légiutas-kísérőre, mikor az megtagadta az újabb pohár ital felszolgálását. A stewardess szerint a férfi már épp eléggé részeg volt.
2014.02.25 11:48ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Vagy a repüléstől félt túlságosan, vagy az ingyenpia vonzotta az 53 éves Edgar Nongát, amikor egy Manilából Los Angelesbe tartó menetrendszerinti járaton belekötött a légiutas-kísérőbe, és megütötte, amikor a nő azt mondta, nem visz neki több italt. A stewardess megítélése szerint a férfi már épp eléggé részeg volt, hogy ne kapjon több alkoholt - számolt be a News13 című amerikai hírportál.
Az agresszív utast az FBI fogta el, ellene szövetségi szintű eljárást indítottak, az óvadékot pedig 10 ezer dollárban határozták meg. Az ügyészek szerint Nonga előbb szidalmazni kezdte a személyzet tagait, majd kétszer ököllel megütötte az egyik kísérőt, az egyik ütés az arcát érte. A férfit a legénység tagjai öt utas segítségével tudták csak ártalmatlanná tenni és lefogni, míg a leszállást követően a hatóság emberei őrizetbe vették.
Az eset vasárnap reggel történt. Amennyiben a férfit bűnösnek találják, akár 20 év börtönre is ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


