A tengerbe akarta lökni az áldozatát a férfi
Luxushajón erőszakolták meg az utast
Megerőszakolta, majd a korláton keresztül megpróbálta kilökni a luxushajóról az utast az egyik alkalmazott, állítása szerint azért, mert korábban a nő "tiszteletlenül viselkedett" vele szemben.
2014.02.20 10:44ma.hu
Egy utas megerőszakolásával és megölésének kísérletével vádolnak egy 28 éves férfit, aki egy luxus óceánjárón dolgozott. Az MS Nieuw Amsterdam fedélzetén szolgáló személyzet tagja ellen egy 31 éves amerikai nő tett panaszt, miután a hajó kikötött Fort Lauderdale-ben. Elmondása szerint az incidens pénteken reggel történt a hondurasi Roatan közelében, amikor a hajó épp nemzetközi vizeken tartózkodott.
A panaszos szerint Ketut Pujayasa rátámadt a hajó dísztermében és megerőszakolta, aztán megpróbálta kilökni őt az erkélyen keresztül, de a nőnek sikerült megszöknie és segítséget szereznie egy másik utastól. Az indonéz munkavállaló először elhagyta a helyiséget, ám állítólag később feladta magát és azt mondta a nyomozóknak, hogy azért támadt a nőre, mert az tiszteletlen volt vele. Most gyilkossági kísérlettel és súlyos szexuális bántalmazással vádolják.
A holland hajózási vállalat, amelynek zászlója alatt szelte a vizeket a hajó, azt ígérte egy sajtóközleményen keresztül, hogy igyekszik pontosan felderíteni az incidens hátterét és annak okait, valamint mindent megtesznek, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi újra. "Tudomásunk szerint nem történt hasonló rendbontás a cég 140 éves története során" - olvasható a közleményben, amelyben egyúttal mély szomorúságukat és együttérzésüket is kifejezik az eset miatt.
Kapcsolódó írások:
- 13 éves fiú erőszakolta meg a 8 éves húgát, miután pornófilmet nézett
- Ítélkeztek a falu "bölcsei" - a büntetés: csoportos nemi erőszak
- Megerőszakolták, mégis ő kerülhet börtönbe: házasságon kívül szexelt
- Csoportosan erőszakolták meg az Indiába látogató dán turistát
- Megerőszakolta a büfékocsit a gyorsvonaton
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06