A közösségi háló hatalma
Kiakadtak a kínaiak egy panda halála miatt
Elismerte egy panda halálát az a közép-kínai állatkert, amely egy nappal korábban még azt közölte, hogy a helyiek kedvencét Szecsuanba vitték pároztatásra. A közösségi médiában állatkínzással vádolják az állatkertet.
2014.02.16 17:49MTI
Honan tartomány székhelyén, Csengcsou városban az állatkertet látogatók és a helyi riporterek gyanút fogtak, miután híre kelt, hogy a csaknem hétéves nőstény panda, Csinji hirtelen eltűnt. Az állatkert illetékesei végül beismerték, hogy az állat rosszul lett, s a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Egyben visszautasították azt az időközben elterjedt feltevést, hogy nem megfelelő körülmények között tartották az állatot.
A panda megmentésére a szecsuani pandakutató központból küldött szakértő az állatot már holtan találta. Li Caj-vu szerint nem kizárt, hogy a panda gyomor- és bélgyulladását, illetve végső soron a halálát parvovírus okozta.
Az esetet jelentős érdeklődés kíséri Kínában, a közösségi médiában sokan hanyagsággal és állatkínzással vádolták meg az állatkertet, s többek közt olyan fényképeket is közzétettek, amelyeken az állat gondozója étellel igyekszik Csinjit arra rávenni, hogy fényképek kedvéért pózoljon a látogatókkal. Az internetezők szerint az állatot éheztették, mielőtt a "show-ra" sort kerítettek.
További képeken az látszott, hogy a bambuszerdők világának lakóját 30 Celsius-fokos nyári melegben is "dolgoztatták". A sajtó emlékeztet rá, hogy az állatkerteket felügyelő minisztérium 2010-ben megtiltotta az állatokkal való mutatványokat.
Az óriáspanda a nemzetközi természetvédő szervezet (WWF) és a kínai törvények szerint is védett állat, amelyből kevesebb mint 1600 él vadon, nagyobb részük a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06