Barbár civilizáció
Forrnak az indulatok Marius, a leölt zsiráf miatt
Halálos fenyegetéseket kapott a kétéves egészséges zsiráfot elpusztító és az állat húsát az oroszlánokkal megetető dániai állatkert személyzete.
2014.02.10 19:09MTI
Boncolási bemutató kisgyerekek előtt
Az állatkert szóvivője, Tobias Stenbaek Bro hétfőn elmondta: ő és az állatkert tudományos igazgatója, Bengt Horst telefonon és e-mailben is számos fenyegetést kapott.
Az egyik levél egyenesen úgy fogalmazott: "A koppenhágai állatkert személyzetének gyerekeit meg kellene ölni" - idézte a szóvivő.
A Marius nevű zsiráfot vasárnap lőtték le, és bőrét lenyúzva húsát a látogatók, köztük gyerekek szeme láttára vetették oda az oroszlánoknak.
Az állat elpusztítása online tiltakozási hullámot váltott ki: a netezők felháborodottan kérték számon az állatkertben uralkodó állapotokat. A zsiráf megmentése érdekében indított petíciót az interneten egy-két nap alatt több mint 20 ezren írták alá. Több állatkert jelezte, hogy lenne kapacitása a hím zsiráf befogadására.
Az állatkert szerint Marius elpusztítására azért volt szükség, hogy elkerüljék a beltenyészet kialakulását. A húsának nyilvános megetetését pedig azzal védték, hogy csak a látogatók állatokkal kapcsolatos tudományos ismeretanyagát akarták bővíteni.
Az állatkert döntését korábban az Európai Állatkertek ás Akváriumok Szövetségének (EAZA) szabályzatával indokolta, mondván sok hasonló géneket hordozó zsiráf van már a szövetség fajmentő programjában. Stenbaek Bro hangoztatta, hogy a kontinens legtöbb felelős állatkertje tagja a szervezetnek, amely a fajok sokszínűségének megőrzéséért munkálkodik globálisan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


