Másfél évtized
Prisztás-gyilkosság: elsőfokú ítélet várható P. Tamás perében
A gyilkosságra az ügyészség szerint P. Tamás adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc csalta a helyszínre az áldozatot, P. Tamás testőre, H. István pedig fejbe lőtte. Az ügy hátterében elszámolási vita állhatott.
2014.02.10 07:59MTI
Forrás: MTI
Elsőfokú ítélet várható ma a Prisztás József megölésével vádolt P. Tamás és két társa ügyében a Fővárosi Törvényszéken.
A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint P. Tamás adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc csalta a helyszínre az áldozatot, P. Tamás testőre, H. István pedig fejbe lőtte. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott.
Az ügyész néhány napja vádbeszédében fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a vádbeli minősített emberölés 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyvédek pedig néhány napja védőbeszédeikben bizonyítottság hiányára hivatkozva felmentést kértek.
Ma a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően kerülhet sor az elsőfokú ítélet kihirdetésére.
P. Tamás ellen eljárás folyik még Seres József és testőre 1999-es meggyilkolása és a négy halálos áldozatot követelő, 1998-as Aranykéz utcai robbantás ügyében is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


