Arany élete volt az elkóborolt cicusnak
Három évig csavargott a pitegyárban, meghízva került elő a macska
Gazdái három év után már nem is álmodtak arról, hogy egykori macskájuk megkerül, ám amikor a cica hazatért, nemcsak emiatt kerekedett el meglepetten a tulajdonos házaspár arca.
2014.02.07 11:28ma.huHárom évvel ezelőtt veszett nyoma Woosie-nak, az angliai St Austellben élő koromfekete cicának, gazdái pedig egy idő után beletörődtek, hogy bizony már sosem fog újra előkerülni a házikedvencük. Érthető hát, hogy mennyire megnyúlt az arcuk, amikor Woosie egyszercsak beállított egykori otthonába, de nem ez volt a legfőbb meglepetés, hanem hogy a kandúr bizony alaposan kikerekedett az eltelt évek alatt.
A 2011-ben elkóborolt macskára most a mintegy 50 km-rel távolabb lévő pitegyárban bukkantak rá, ahol arany élete volt. A gyár dolgozói nem korlátozták őt semmiben, csak azt kellett elviselnie, hogy George-nak hívták - de ezt aligha vette zokon, miközben az ízletes csemegét eszegette, amit a dolgozóktól kapott. Kalandja akkor ért véget, amikor a múlt héten az egyik munkavállaló úgy döntött, állatorvoshoz viszi, és ott a beültetett chip alapján megtalálták a tulajdonosokat. "Megdöbbentem. Soha nem reméltem, hogy találkozom még vele, főleg azután, hogy három évig elveszett" - mondta Helen Johns, a tulajdonos, aki férjével, Phillippel együtt örült a macskának.
"Most ő már egy erős macska - egy eléggé nagy macska. Azt hiszem, jó sok pitét és szendvicset ehetett ott" - tette hozzá az asszony, aki meg van győződve róla, hogy a személyzet is bőséggel kényeztette a finom falatokkal Woosie-t - írta a Plymouth Herald című lap. "Csak úgy hazatért kedden este, egyenesen bejött a házba és kinyújtózott a székben, mintha mi sem történt volna. Ez az egész annyira szürreális" - álmélkodott Helen. Az egyetlen problémát Lola, a házaspár új macskája jelenti, akire Woosie meglehetősen féltékeny.
Arra nincs egyértelmű válasz, hogy hogyan került a macska olyan messzire, a gyanú szerint csak a környéken csavaroghatott, és beugrott a pitegyár szállítóautójába, úgy jutott el 50 kilométerrel messzebbre - az állatorvos ezért most azt tanácsolta a gazdiknak, hogy egy darabig ne engedjék kószálni az utcán a macskát, míg újra meg nem szokja a környezetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06