Menhelyet hoztak létre
Orosz milliárdos segít a kóbor kutyákon Szocsiban
Menhelyet hoztak létre Oleg Vlagyimirovics Gyeripaszka orosz milliárdos üzletember támogatásával Szocsiban a pénteken kezdődő téli olimpia előtt kínossá vált nagy számú kóbor kutya megmentésére.
2014.02.06 19:19MTI
Az orosz városban már így is több száz kóbor kutyával végeztek, úgy tűnik, a helyi hatóságoknak feltett szándéka megtisztítani Szocsi utcáit a pénteki megnyitó ceremónia előtt - írta helyi tudósításában a The New York Times (NYT), amely szerint az említett hatóságok azzal érvelnek, hogy az utcán élő ebek vadak és veszélyesek lehetnek.
Az állatvédőket ugyanakkor felháborította az állatok hónapok óta tartó leölése, amely árnyékot vet az olimpiai játékok hagyományosan vidám hangulatára.
Az NYT szerint az ügy rontja a vendégszerető, barátságos Oroszország Vlagyimir Putyin által hónapok óta hirdetett imázsát is. A tekintélyes amerikai napilap szerint a Volnoje Gyelo (Jó ügy) elnevezésű, Oleg Gyeripaszka dollármilliárdos üzletember által támogatott szervezetnek csütörtökig adtak haladékot a kutyák kimentésére az olimpiai faluból.
Az állatvédők golfautóval járták a falut, hogy begyűjtsék, majd a menhelyre vigyék az állatokat. A menhely valójában összetákolt kutyaólak sokasága a város peremén. Valamikor temető állt a helyén, nincs áram és víz, és már így is 80 kutyát, köztük egy tucat kölyköt gondoznak ott az önkéntesek.
A helyi állatvédők szerint a kóbor kutyák egykori háziállatok voltak - vagy azok kölykei -, amelyeket az olimpiával kapcsolatos beruházások miatt otthonuk elhagyására kényszerült, majd új lakásokba költöztetett családok sorsukra hagytak.
Az utcák kóbor kutyáktól való mentesítése októberben kezdődött. Állatvédők szerint azóta mintegy 300 ebbel végeztek, noha az eredeti szándék az volt, hogy menhelyre vigyék őket. A hatóságok által felbérelt cég 25-35 dollár közötti összeget kapott egy kutya életéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06